Mikro- és nanokozmetikumok

[:hu]

AZ ÖSSZETEVŐKRŐL

Az oldalon ismertetésre kerülő hatóanyagok, összetevők olyan organikus kivonatok, esszenciák, amelyeket évszázadokon át használtak és használnak ma is a gyógyászatban.

MI EZ A TECHNOLÓGIA?

Ez a technológia több évtizedes gyógyszerfejlesztés eredménye, mely ma egy szuperkozmetikum-családban testesül meg. A fejlesztés célja, hogy évszázadok óta ismert és alkalmazott aromatikus növényi összetevők szervezetünkre gyakorolt jótékony terápiás hatásait, egyedi technológia segítségével, a sokszorosára erősítse fel.

MI IS AZ AROMATERÁPIA

Ismeretes, hogy egyes növényekből speciális eljárással készített kivonatok, aromák az élő szervezetre terápiás hatással bírnak, amelyek tudatos és szakértő alkalmazását aromaterápiának nevezzük. Az is közismert, hogy ezek a terápiás hatások összetett módon jelentkeznek. Évszázados tapasztalat, hogy egyes kivonatok, vagy azok keverékei egyszerre rendelkeznek gomba- baktérium- és vírusölő képességgel, valamint gyulladásgátló és gyulladáscsökkentő, sejtregeneráló, sebgyógyító aktivitással is. Ezek a kivonatok, keverékek a sejt felületével, vagyis a sejtmembránnal érintkezve fejtik ki hatásukat.

A TECHNOLÓGIA EGYSZERŰ KÉPLETE

Ezek a készítmények olyan korszerű, tudományos elvekre épített technológiával előállított kivonatok, amelyeknek a sejthártyával érintkező fajlagos felülete sokszorosa a hagyományos termékekének. Ezeket a kivonatokat a sejthártyával azonos anyagokkal egészítettük ki. Ennek eredményeként a hatékonyságukat többszörösükre növeltük.
Ó R I Á S I  F E L Ü L E T  X  I S M E R T  Ö S S Z E T E V Ő K  =  I N T E N Z Í V  H A T Á S
Az eddigi tapasztalatok szerint az ily módon irányított biológiai működés az öngyógyító képességet pozitívan befolyásolja.

MILYEN PROBLÉMÁK ESETÉN SEGÍTHETNEK A FŐBB ÖSSZETEVŐK?

Az alkotó elemek természetes anyagok, amelyeket évszázadokon át használtak és használnak ma is a gyógyászatban.

MIBŐL ÁLL EGY CSEPP?

• Kb. 200 nanométer a mérete
• Vízben nem oldódó, gyógyszerkönyvi minőségű, folyékony növényi illóolaj keverékből.
• Vízben nem oldódó, gyógyszerkönyvi minőségű folyékony vitaminokból.
• Természetes eredetű foszfolipidekből.
• Néhány speciális segédanyagból.
Összefoglalva: A készítmény egy aktív anyagokat tartalmazó mikroemulzió.

MI AZ EGYEDI TECHNOLÓGIA KULCSA?

Fejlett technológia alkalmazásával az egyes alkotóelemek saját biológiai aktivitása megnövekedett. A készítményben stabilizált cseppek formájában található hatóanyagok közvetlenül a sejtfallal érintkezve fejtik ki hatásukat. Minél nagyobb felületen érintkeznek a sejttel, annál intenzívebb hatást képesek kifejteni.
A határfelületen keresztül játszódnak le:
– fizikai
– kémiai
– biológiai változások.
A fajlagos felület a test felületének és térfogatának arányát fejezi ki. Minden határfelület, amely a testet elválasztja a külvilágtól, az összes, a tesben lejátszódó folyamatnál meghatározó szereppel rendelkezik.

MIÉRT FONTOSAK A FOSZFOLIPIDEK?

A foszfolipid technológia egy újszerű liposzómális technológia. A liposzómák vagy a foszfolipidek ismertek a vezető kozmetikumok világában. Ez a technológia ennél tovább mutat! Nem a liposzómákra építi hatását, hanem azok alkotó elemeire, a foszfolipidekre. A sejthártya ugyanis foszfolipidekből épül fel. A foszfolipid technológiával sokkal nagyobb felületi hatékonyságot tudnak elérni, mint amire a liposzómák önmagukban képesek lennének. A foszfolipidek hatóanyagokat kötnek meg és így aktiválják a sejthártyát, közvetlenül a sejtbe juttatva a benne található hatóanyagokat.

HATÁSOK

1. A készítmény antibiotikumot és antimikotikumot nem tartalmaz, mégis baktérium- és gombaölő hatása van.
2. Segítséget jelenthet a sebek gyorsabb és kevésbé heges gyógyulásában. Alkalmazható bőrfelületi károsodások, elfertőződött sebek, zúzódások, rovarcsípések, tályogok kezelésének támogatására.
3. A készítmény szteroidot nem tartalmaz, mégis gyulladásgátló és gyulladáscsökkentő hatása van.

HOGYAN HASZNÁLJUK?

1. Az elmúlt években rengeteg tapasztalat gyűlt össze a termékek használatával kapcsolatban. Az esetek nagy többségében a termékek használatának alapjai általánosak.
2. Szükség esetén használjuk a termékeket a lehető legrövidebb időn belül a sérült, duzzadt, fájdalmas, problémás területre. Spray esetén napi 3-5 alkalommal, testvaj esetén napi 2 alkalommal. Folyamatosan fennálló fájdalomérzet esetén a spray termékek használata 5-10 perces intervallumra sűríthető.
3. Bárhol is legyen a probléma, a spray-el a gerincoszlopot minden esetben 5 ponton fentről lefelé haladva, valamint a talpat érdemes permetezni, mivel hatása így érvényesül a legintenzívebben.

Legyen türelmes! Egyes problémáknál valóban perceken belül jelentkezik hatás, azonban a régebben fennálló pl. gyulladásos, fertőzéses, krónikus folyamatok esetén egyénileg változhat a hatóidő.

IGAZOLT HATÉKONYSÁG

Tapasztalatok szerint rendkívüli módon felgyorsítja a bőr hámosodását égési és egyéb bőrfelületi sérülések esetén. Harmadolja a regenerálódási időt. A készítmény hatásának igazolására az elmúlt években biológiai vizsgálatokat végeztek akkreditált laboratóriumokban.

BAKTÉRIUM ÉS GOMBAÖLŐ HATÁS

A vizsgálatok azt mutatták, hogy a készítmény aktivitása az adott kórokozókra rendkívül magas.
-Gyógyszeripari Ellenőrző és Fejlesztő Laboratórium  
A vizsgálatokhoz nemzetközi teszteket használtak az alábbi kórokozókon:
Gram-pozitív baktériumok: BACILLUS SUBTILIS, STAPHYLOCOCCUS AUERUS, ENTEROCOCCUS HIRAE
Gram-negatív baktériumok: ESCERICHIA COLI, PSEUDOMONAS AERUGINOSA, PROTEUS MIRABILIS
Gombák: CANDIDA ALBICANS, TRICHOPHYTON MIRABILIS

GYULLADÁS GÁTLÓ ÉS GYULLADÁS CSÖKKENTŐ HATÁS

A vizsgálatok által igazolt az a kettős hatás, hogy a készítmény nem csak csökkenti a gyulladás mértékét, hanem azonnali alkalmazás esetén meg is akadályozhatja annak kialakulását.
-SOTE Általános Orvostudományi Kar  

Figyelem!

A weboldalon látható termékek kozmetikumok és étrend-kiegészítő termékek, nem gyógyszerek. Egészségmegőrzést támogató hatásuk révén hozzájárulhatnak szervezetünk egészséges működéséhez, de betegségek kezelésére, megelőzésére és gyógyítására nem alkalmasak! Nem helyettesíthetik a megfelelő orvosi ellátást, de kiegészíthetik az orvos által javasolt terápiát. A termékismertetőkben szereplő élettani hatások és egészséggel kapcsolatos információk kizárólag a hatóanyagokra vonatkoznak, és nem a termékekre. Az információk a fogyasztók általános tájékoztatását szolgálják a hatóanyagokról. Nem értelmezhetők orvosi tanácsként személyes problémánkra, nem helyettesíthetik szakember véleményét.

(forrás munkatársaknak elérhető:)

[:en]

[expand title=” MI EZ A TECHNOLÓGIA? „]
Ez a technológia több évtizedes gyógyszerfejlesztés eredménye, mely ma egy szuperkozmetikum-családban testesül meg. A fejlesztés célja, hogy évszázadok óta ismert és alkalmazott aromatikus növényi összetevők szervezetünkre gyakorolt jótékony terápiás hatásait, egyedi technológia segítségével, a sokszorosára erősítse fel.

[/expand]

[expand title=” MI IS AZ AROMATERÁPIA „]
Ismeretes, hogy egyes növényekből speciális eljárással készített kivonatok, aromák az élő szervezetre terápiás hatással bírnak, amelyek tudatos és szakértő alkalmazását aromaterápiának nevezzük. Az is közismert, hogy ezek a terápiás hatások összetett módon jelentkeznek. Évszázados tapasztalat, hogy egyes kivonatok, vagy azok keverékei egyszerre rendelkeznek gomba- baktérium- és vírusölő képességgel, valamint gyulladásgátló és gyulladáscsökkentő, sejtregeneráló, sebgyógyító aktivitással is. Ezek a kivonatok, keverékek a sejt felületével, vagyis a sejtmembránnal érintkezve fejtik ki hatásukat.

[/expand]

[expand title=” A TECHNOLÓGIA EGYSZERŰ KÉPLETE „]
Ezek a készítmények olyan korszerű, tudományos elvekre épített technológiával előállított kivonatok, amelyeknek a sejthártyával érintkező fajlagos felülete sokszorosa a hagyományos termékekének. Ezeket a kivonatokat a sejthártyával azonos anyagokkal egészítettük ki. Ennek eredményeként a hatékonyságukat többszörösükre növeltük.
Ó R I Á S I  F E L Ü L E T  X  I S M E R T  Ö S S Z E T E V Ő K  =  I N T E N Z Í V  H A T Á S
Az eddigi tapasztalatok szerint az ily módon irányított biológiai működés az öngyógyító képességet pozitívan befolyásolja.

[/expand]

[expand title=” MILYEN PROBLÉMÁK ESETÉN SEGÍTHETNEK A FŐBB ÖSSZETEVŐK? „]
Az alkotó elemek természetes anyagok, amelyeket évszázadokon át használtak és használnak ma is a gyógyászatban.

[/expand]

[expand title=” ORVOSI LEVENDULA ILLÓOLAJ – LAVANDULA  ANGUSTIFOLIA OIL „]
A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény. Virágából készül az értékes esszencia- az illóolaj.
Az orvosi levendulaolaj általános hatásai:
• Gyulladások, fekélyek
• Égési sebek, bőrsérülések, rovarcsípés, bőrviszketés
• Ekcéma, övsömör, gombák
• Szorongás, depresszió
• Migrén, menstruációs görcsök
• Vérnyomás, szívremegés
• Vese és epe problémák
• Hasfájás, puffadás, rosszullét
• Görcsoldó
• Nyugtató, antidepresszáns
• Gomba- és baktériumölő, antibakteriális, immunerősítő
• Gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító
• Bőrregeneráló
• Lázcsillapító
• Vérnyomáscsökkentő
• Immunrendszer élénkítő
• Harmonizálja a faggyúmirigy működést

[/expand]

[expand title=” CITROMHÉJ OLAJ – CITRUS LIMON PEEL OIL „]
A zöldessárga színű, erőteljes aromás esszenciális olajat hidegen sajtolják a citrom héjából, hogy megőrizze rendkívül hatékony tulajdonságait.
• Fagyás
• Vérzés csillapítás
• Szemölcs, tyúkszem
• Nyirokrendszer problémák
• Reuma, ízületi gyulladás
• Hajhullás, korpa
• Gyomorégés
• Szájápolás, ínygyulladás
• Meghűlés, köhögés
• Visszér problémák
• Fertőtlenítő, baktérium -és vírusölő
• Emésztést elősegítő
• Méregtelenítő
• Frissítő, idegrendszer-stimuláló
• Erősíti a szervezet védekezőképességét
• Lázcsillapító
• Vérzéscsillapító
• Bőrfeszesítő
• Támogatja a nyirokkeringést

[/expand]

[expand title=” A- ÉS E- VITAMIN „]
A – V I T A M I N
• Bőr, haj és nyálkahártya védelme
• Gyulladás és fertőzésgátlás
• Csontok erősítése
• Szem védelme
E – V I T A M I N
• Sejthártya védelme
• Immunrendszer támogatás
• Szaporítószervek működésének támogatása
• Szív- és érrendszer támogatása
M I N D K E T T Ő
• Antioxidáns hatás
• Ellenálló képesség növelése
• Anti-aging

[/expand]

[expand title=” MIBŐL ÁLL EGY CSEPP? „]
• Kb. 200 nanométer a mérete
• Vízben nem oldódó, gyógyszerkönyvi minőségű, folyékony növényi illóolaj keverékből.
• Vízben nem oldódó, gyógyszerkönyvi minőségű folyékony vitaminokból.
• Természetes eredetű foszfolipidekből.
• Néhány speciális segédanyagból.
Összefoglalva: A készítmény egy aktív anyagokat tartalmazó mikroemulzió.

[/expand]

[expand title=” MI AZ EGYEDI TECHNOLÓGIA KULCSA? „]
Fejlett technológia alkalmazásával az egyes alkotóelemek saját biológiai aktivitása megnövekedett. A készítményben stabilizált cseppek formájában található hatóanyagok közvetlenül a sejtfallal érintkezve fejtik ki hatásukat. Minél nagyobb felületen érintkeznek a sejttel, annál intenzívebb hatást képesek kifejteni.
A határfelületen keresztül játszódnak le:
– fizikai
– kémiai
– biológiai változások.
A fajlagos felület a test felületének és térfogatának arányát fejezi ki. Minden határfelület, amely a testet elválasztja a külvilágtól, az összes, a tesben lejátszódó folyamatnál meghatározó szereppel rendelkezik.

[/expand]

[expand title=” MIÉRT FONTOSAK A FOSZFOLIPIDEK? „]
A foszfolipid technológia egy újszerű liposzómális technológia. A liposzómák vagy a foszfolipidek ismertek a vezető kozmetikumok világában. A LAVAN tovább mutat! Nem a liposzómákra építi hatását, hanem azok alkotó elemeire, a foszfolipidekre. A sejthártya ugyanis foszfolipidekből épül fel. A foszfolipid technológián keresztül a LAVAN egy sokkal nagyobb felületi hatékonyságot tud elérni, mint amire a liposzómák önmagukban képesek lennének. A foszfolipidek hatóanyagokat kötnek meg és így aktiválják a sejthártyát, közvetlenül a sejtbe juttatva a benne található hatóanyagokat.

[/expand]

[expand title=” HATÁSOK „]
1. A készítmény antibiotikumot és antimikotikumot nem tartalmaz, mégis baktérium- és gombaölő hatása van.
2. Segítséget jelenthet a sebek gyorsabb és kevésbé heges gyógyulásában. Alkalmazható bőrfelületi károsodások, elfertőződött sebek, zúzódások, rovarcsípések, tályogok kezelésének támogatására.
3. A készítmény szteroidot nem tartalmaz, mégis gyulladásgátló és gyulladáscsökkentő hatása van.

[/expand]

[expand title=” HOGYAN HASZNÁLJUK? „]
1. Az elmúlt években rengeteg tapasztalat gyűlt össze a termékek használatával kapcsolatban. Az esetek nagy többségében a termékek használatának alapjai általánosak.
2. Szükség esetén használjuk a termékeket a lehető legrövidebb időn belül a sérült, duzzadt, fájdalmas, problémás területre. Spray esetén napi 3-5 alkalommal, testvaj esetén napi 2 alkalommal. Folyamatosan fennálló fájdalomérzet esetén a spray termékek használata 5-10 perces intervallumra sűríthető.
3. Bárhol is legyen a probléma, a spray-el a gerincoszlopot minden esetben 5 ponton fentről lefelé haladva, valamint a talpat érdemes permetezni, mivel hatása így érvényesül a legintenzívebben.

Legyen türelmes! Egyes problémáknál valóban perceken belül jelentkezik hatás, azonban a régebben fennálló pl. gyulladásos, fertőzéses, krónikus folyamatok esetén egyénileg változhat a hatóidő.

[/expand]

[expand title=” IGAZOLT HATÉKONYSÁG „]
Tapasztalatok szerint rendkívüli módon felgyorsítja a bőr hámosodását égési és egyéb bőrfelületi sérülések esetén. Harmadolja a regenerálódási időt. A készítmény hatásának igazolására az elmúlt években biológiai vizsgálatokat végeztek akkreditált laboratóriumokban.

[/expand]

[expand title=” BAKTÉRIUM ÉS GOMBAÖLŐ HATÁS „]
A vizsgálatok azt mutatták, hogy a készítmény aktivitása az adott kórokozókra rendkívül magas.
-Gyógyszeripari Ellenőrző és Fejlesztő Laboratórium  
A vizsgálatokhoz nemzetközi teszteket használtak az alábbi kórokozókon:
Gram-pozitív baktériumok: BACILLUS SUBTILIS, STAPHYLOCOCCUS AUERUS, ENTEROCOCCUS HIRAE
Gram-negatív baktériumok: ESCERICHIA COLI, PSEUDOMONAS AERUGINOSA, PROTEUS MIRABILIS
Gombák: CANDIDA ALBICANS, TRICHOPHYTON MIRABILIS

[/expand]

[expand title=” GYULLADÁS GÁTLÓ ÉS GYULLADÁS CSÖKKENTŐ HATÁS „]
A vizsgálatok által igazolt az a kettős hatás, hogy a készítmény nem csak csökkenti a gyulladás mértékét, hanem azonnali alkalmazás esetén meg is akadályozhatja annak kialakulását.
-SOTE Általános Orvostudományi Kar  

[/expand]

[expand title=”Figyelem!”]

[:]